Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.
A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata 2010. március 9-10-én rendezi meg az I. Közgazdász Szakmai Napokat. A rendezvényünk során szeretnénk bemutatni a közgazdász hallgatóknak, hogy miként válhatnak sikeres szakemberekké, hogyan építhetik saját karrierjüket, hasznosítva eddigi tanulmányaikat, illetve a Miskolci Egyetemen megszerzett tudásukat. Általános célunk, az érdeklődő hallgatók személyiségének, kommunikációs és problémamegoldó készségeinek a fejlesztése. Képessé tenni őket, hogy majdani munkahelyükön és a mindennapi életben adódó szituációkban gyorsan és helyesen reagáljanak.

A két nap alatt 5 nagy és több kisebb előadást tervezünk, valamint figyelemfelkeltő workshoppokat és kiállításokat. A nagy előadások a Kar egyes szakirányainak megfelelő témájúak lesznek.

A rendezvényünk során vendégünk lesz Geszti Péter, Toldi Gábor (HVG HR CENTER igazgatója). Továbbá a rendezvényen résztvevő hallgatók vállalati- és tőzsde szimulációkkal ismerkedhetnek meg és versenyezhetnek.

A hagyományoknak megfelelően idén február 26-án újra megrendezésre kerül a Közgazdász Bál, amelyre minden érdeklődőt szeretettel vár a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara.
KÖZGAZDASÁGI KUTATÁS ÉS OKTATÁS FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY A MISKOLCI EGYETEMEN
11600006-00000000-78052455
A 35. OTDK Közgazdaságtudományi Szekcióban kereken 30 dolgozatot mutattak be a Gazdaságtudományi Kar hallgatói, amelyben 14 helyezésben/díjazásban részesült (I. helyezett lett egy dolgozat, II. helyezett hat dolgozat és különdíjas hét dolgozat). Ennél eredményesebben csak 2009-ben szerepeltünk az utóbbi 12 évben, igaz közel dupla annyi dolgozattal vettünk részt az országos konferencián.
Várakozáson felüli érdeklődés övezte a III. Közgáz Miskolc Tehetségnapot. Több mint 50 hallgató és oktató vett részt az eseményen, ahol átadtuk a 2021. őszi TDK okleveleit és három kerekasztal beszélgetést tartottunk oktatóink és hallgatóink közreműködésével. A rendezvényről készült képek az alábbi linken tekinthetők meg: https://www.flickr.com/photos/unimiskolc/albums/72177720296923878