Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Beszámoló a IV. Periféria (LHH) Nyári Egyetemről

2013. szeptember 10., 19:10
Immár negyedik alkalommal, az idén augusztus 21-24. között., a TÁMOP 4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0001 „Kezek” projekt támogatásával került megrendezésre Irotán a Periféria Nyári Egyetem.

A perifériák helyzetével, fejlesztésének lehetőségeivel és tapasztalataival foglalkozó kurzusnak 25 hallgató és 11 előadó résztvevője volt. A résztvevő alapszakos vagy mesterszakos hallgatók a Budapesti Corvinus Egyetemről, az ELTÉ-ről, a Debreceni Egyetemről és a Miskolci Egyetemről érkeztek, többnyire területfejlesztést, regionális gazdaságtant és vidékfejlesztést tanulnak.

Az idei kiemelt témák a helyi foglalkoztatás, a határ menti együttműködések és a közösségi részvétellel történő tervezés voltak. A fenti témákhoz kapcsolódóan délutánonként szakmai előadások hangzottak el, délelőttönként pedig az Irota közeli falvakban végeztek felmérést a hallgatók.

A helyi foglalkoztatás blokkban (az első délután) Dr. Sipos Gyula vezérőrnagy a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Helyettes Államtitkárságának szakmai vezetője a közfoglalkoztatás kérdőjeleiről és a hazai közfoglalkoztatás helyzetéről beszélt. A Madridi Egyetemről érkezett Dr. Ramon de Marcos Sanz a spanyolországi romák és bevándorlók munkaerő-piaci helyzetéről és a foglalkoztatásukat elősegítő programokról tartott előadást. Késő estébe nyúlóan pedig Báriné Kántor Magdolna, a Csereháti Településszövetség munkatársa és a História Völgyi Kézművesek Szociális Szövetkezet elnöke, az eddigi roma foglalkoztatási projektek tapasztalatairól számolt be, többek között a szendrőládi gomba üzem létrehozásának és kezdeti működtetésének problémáit és sikereit mutatta be.

A határ menti együttműködésekkel kapcsolatban (a második napon) Ocskay Gyula a CESCI főtitkára tartott előadást a határon átnyúló kapcsolatok hátteréről a Kárpát-medencében, különös tekintettel a szlovák-magyar kapcsolatokra, majd Iván László Szepsi város alpolgármestere beszélt a város magyarországi kapcsolatairól, azok gazdasági és kulturális jelentőségéről, az együttműködés gyakorlati kérdéseiről. A „határtalanul” blokk zárásaként Tamás Barnabás a Sajó-Rima Eurórégió és a formálódó EGTC elnöke és egyben Putnok polgármestere elemezte az eurorégió eddigi működését, gazdaságfejlesztő szerepét, valamint megismertette a résztvevőket az EGTC alakításának kulisszatitkaival is.

A közösségvezérelt fejlesztés és az ehhez kapcsolódó tervezés témakörében (a harmadik napon) elsőként a Miskolci Egyetem Földtani Tanszékéről Prof.Dr. Földessy János és Dr. Németh Norbert az Irota környéki földtani ásatások és kőzetfeltárások jelentőségét és társadalmi hasznát mutatta be, mivel egy kihívás fogalmazódott meg a periféria fejlesztői számára. A közösségi tervezés módszertanának néhány kérdésébe vezetett be Dr. Dömötör Tamás, a Magyar Tájépítészek Szövetségének elnöke. A közösségi részvételen alapuló fejlesztés gondolatát vitte tovább az a panelbeszélgetés és vita, mely az EU vidékpolitikájáról, abban a LEADER csoportok szerepéről és a várható CLLD programokról bontakozott ki. A panel szakértő résztvevőiként Dr. Eperjesi Tamás a NAKVI főigazgató helyettese, Dr. Forman Balázs a BCE egyetemi docense, Francsics Lili a NAKVI munkatársa és Varga Péter az Abaúji LEADER elnöke.

Az estékből még fennmaradó részek is szakmai beszélgetésekkel és vetélkedőkkel teltek, kifejezetten kedvelték a hallgatók az éjszakai kincskereső túrát.

A negyedik napon Dr. G.Fekete Éva tanszékvezető egyetemi docens, a nyári egyetem házigazdája tartott záró értékelést, ahol a hallgatók terepmunka tapasztalatait vitatták meg.  Az idei nyári egyetem is nagy sikert aratott a hallgatók körében, várhatóan nő a visszatérni kívánó „veteránjelöltek” tábora.

 

(Prof.Dr. G.Fekete Éva – Dr. Lipták Katalin)