Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Közgazdász Szakmai Napok

Esemény kezdete:2010. március 9.
Esemény vége:2010. március 10.
A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata 2010. március 9-10-én rendezi meg az I. Közgazdász Szakmai Napokat. A rendezvényünk során szeretnénk bemutatni a közgazdász hallgatóknak, hogy miként válhatnak sikeres szakemberekké, hogyan építhetik saját karrierjüket, hasznosítva eddigi tanulmányaikat, illetve a Miskolci Egyetemen megszerzett tudásukat. Általános célunk, az érdeklődő hallgatók személyiségének, kommunikációs és problémamegoldó készségeinek a fejlesztése. Képessé tenni őket, hogy majdani munkahelyükön és a mindennapi életben adódó szituációkban gyorsan és helyesen reagáljanak.

A két nap alatt 5 nagy és több kisebb előadást tervezünk, valamint figyelemfelkeltő workshoppokat és kiállításokat. A nagy előadások a Kar egyes szakirányainak megfelelő témájúak lesznek.

A rendezvényünk során vendégünk lesz Geszti Péter, Toldi Gábor (HVG HR CENTER igazgatója). Továbbá a rendezvényen résztvevő hallgatók vállalati- és tőzsde szimulációkkal ismerkedhetnek meg és versenyezhetnek.