Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

XXXI. OTDK Közgazdaságtani Szekció eredmények

2013. április 23., 11:46
A veszprémi Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara adott otthont a XXXI. OTDK Közgazdaságtani Szekciójának 2013. április 18-20. között.

Az OTDK rendezvények között a Közgazdaságtani Szekció a legnépesebb évek óta, idén 649 dolgozattal neveztek hallgatók 51 hazai és 3 határon túli felsőoktatási intézményből. 603 dolgozatot adtak elő a szóbeli fordulókon 57 tagozatban. 25 dolgozat volt kétszerzős, 86 dolgozat háromszerzős. A zsűri tagok létszáma 239 főből állt. A nyitórendezvényen megismerhettük a Pannon Egyetem történetét, képzési kínálatát, specialitásait Dr. Szabó Lajos megbízott dékán tolmácsolásában, ezt követően Dr. Szendrő Péter az OTDT elnöke köszöntette a jelenlévőket és röviden áttekintette az elmúlt 60 év OTDK eseményeit. A legnagyobb érdeklődést Dr. Mérő László professzor előadása váltotta ki a hallgatóságból, aki érdekes módon mutatta be a világ kétarcúságát extremisztán és átlagisztán szürreális példáján keresztül és rávilágított arra, hogy a tudomány iránt érdeklődő hallgatók többsége extremisztánhoz hasonló jelenségeket vizsgálják.

Összesen 180 díjat osztottak ki a záróünnepségen, melyből 57 első díjat (18 intézményből), 68 második díjat (20 intézményből) és 56 harmadik díjat (22 intézményből) osztottak ki. A Miskolci Egyetem hallgatói 42 dolgozattal képviseltették magukat a megmérettetésen. A felsőoktatási intézmények rangsorában a 11. helyen végeztünk 1 első, 3 második és 3 harmadik helyezéssel, továbbá 5 különdíjjal. A ranglista élén a Budapesti Corvinus Egyetem KTK áll összesen 30 helyezéssel, őket követi a Szegedi Tudományegyetem 15 helyezéssel.

A miskolci hallgatók az alábbi eredményeket érték el:

1. helyezés:

  • Veréb Tímea: A devizás könyvvezetés nehézségei a gyakorlatban

Konzulens: Várkonyiné Dr. Juhász Mária, egyetemi docens

2. helyezés és különdíj:

  • Kardos Viktória: A német és magyar szervezeti kultúra vizsgálata a Mátrai Erőmű Zrt-nél

Konzulens: Veresné Dr. Somosi Mariann, egyetemi docens

  • Kállai Ágnes: A humán erőforrás fejlettségének területi meghatározása HDI becsléssel

Konzulens: Lipták Katalin, egyetemi tanársegéd

2. helyezés:

  • Vizkeleti Anna: A környezeti erőforrások kiaknázásának kockázata különös tekintettel a recski aranybányászatra

Konzulens: Dr. Tóthné Dr. Szita Klára, egyetemi tanár

3. helyezés:

  • Pardi Viktória: A munkaerőpiaci helyzet és a versenyképesség alakulása a Visegrádi országokban

Konzulens: Lipták Katalin, egyetemi tanársegéd

  • Pleszkó Ilona – Vincze Zsanett Ágnes: Magyarországi vállalatok innovációs és termékfejlesztési tevékenységének marketing szempontú vizsgálata

Konzulens: Dr. Molnár László, egyetemi adjunktus

  • Tőzsér Anna: A kölcsönzött munkavállalók és a tipikus munkaviszonyban álló dolgozók foglalkoztatási költségeinek összehasonlító elemzése

Konzulens: Szűcsné Markovics Klára, egyetemi tanársegéd

  • Buczkó Anett: Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások jelentősége

Konzulens: Dr. Bozsik Sándor, egyetemi docens; Süveges Gábor, tanársegéd

különdíj:

  • Bobcsák Gréta: A környezeti, társadalmi és gazdasági életciklus-elemzés alkalmazhatóságának vizsgálata – avagy mekkora ökológiai lábnyomot ró a környezetre egy csésze kávé elfogyasztása?

Konzulens: Dr. Tóthné Dr. Szita Klára, egyetemi tanár

  • Krajcsik Zsolt: Felsőoktatási helyzetkép: kérdések és válaszok az átalakuló felsőoktatásban

Konzulens: Sáfrányné Dr. Gubik Andrea, egyetemi docens

  • Lupkovics Gabriella, Pataki Zita: Fiktív számlákkal elkövetett visszaélések

Konzulens: Dr. Fellegi Miklós egyetemi docens; Süveges Gábor tanársegéd

  • Pásztor Nikolett: Nyertünk vagy sem? – avagy a panelprogram vizsgálata klímaérzet szempontjából

Konzulens: Dr. Berényi László, egyetemi adjunktus

Díjazott hallgatóinknak és konzulenseiknek gratulálunk! 2015-ben a Budapesti Gazdasági Főiskola ad majd otthont a XXXII. OTDK-nak, addig is eredményes tudományos diákköri munkát kívánunk!

Lipták Katalin – Dr. Péter Zsolt