Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Élménybeszámoló a Hackathlon elnevezésű versenyről

2022. március 7., 08:40
2022. február 18-án került megrendezésre a Társadalmi Innovációs Nemzeti Labor projekt keretében Veszprémben a Hackathon elnevezésű verseny, ahol Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának három hallgatója Lukács Eszter, Francuz Anna és Németh Zsombor vett részt.

Eszter a következőképpen élte meg a versenyt:

„A verseny egész napos volt, amely során három különböző szempont alapján kellett feldolgoznunk egy előre megadott publikációt, amely a felsőoktatási kínálattal és a munkaerőpiaci kereslettel foglalkozott. Legelőszőr egy sajtóközleményt írtunk, majd egy általunk választott közösségi oldalra kellett készítettünk egy bejegyzést a kapott tanulmánnyal kapcsolatban. Továbbá egy podcast műsorhoz is alkottunk vázlatot, melynek alapja szintén a tudományos cikk volt. Minden egyes feladat előtt az adott területen jártas szakértő tartott előadást, amelyekből mind a három esetben hasznos információkat és tippeket kaptunk. Ezek segítséget nyújtottak számunkra a megadott feladatok kivitelezéseiben. Nagyon sok tapasztalatot szereztünk és temérdek új információval is gazdagodtunk a verseny során. Az előbb említett ismeretek mellett a harmadik helyet is sikerült megszereznünk, aminek nagyon örültünk”.