Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Szakkolisaink szorgalma az elmúlt időszakban sem lankadt

2022. február 23., 13:40
A napokban megrendezett OPEV versennyel kapcsolatos élményeikről a csapat egyik tagja, Anna számol be.

Február első hetében megrendezésre került a XX. Országos Pénzügyi Esettanulmány verseny, ahol én is szerepelhettem a Miskolci csapat tagjaként. Megtiszteltetés volt számomra, hogy a csapat tagja lehettem, hiszen ez volt az első esettanulmányi versenyem, ráadásul az Ország egyik legnehezebb versenyén. A 13 órás időintervallum nehezítette meg a feladatunkat, hiszen ez idő alatt kellett megoldanunk egy valós vállalati problémát. A verseny esetadó vállalata a Tesco Global Zrt. volt, ahol fenntarthatósági, logisztikai és pénzügyi problémákra kerestük a megfelelő választ.

A verseny első fordulója online került megrendezésre, ahol az eset megoldásával együtt készítenünk kellett egy Excel fájlt, ahol a számításainkat alátámaszhattuk, egy beszámolót, ahol a magyarázatot kifejthettük és végül egy prezentációt, amit a második fordulóban  a szakmai zsűrinek kellett előadnunk. Az előadások megtartása már személyesen történt Győrben, a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium lebonyolításában. A két napos rendezvény ünnepélyes megnyitóval kezdődött, egy városnézés és egy gálavacsora is követte. Sajnos mi nem utaztunk el Győrbe, a helyzetre való tekintettel, de ettől függetlenül is nagyon élveztük mindkét fordulót.

Eredményesen zártuk a versenyt, hiszen a tapasztalatok és az élmények mellett a 4. helyen sikerült szerepelnünk.

 

Szívből gratulálunk a csapat minden tagjának!

 

Légy Te is Szakkolis, és hozd ki a maximumot az egyetemi éveidből!
 
Jelentkezz még MA az alábbi linken:
 
https://forms.gle/3q6bGb6KpLojLyEZ7
 
Ne feledd, a határidő: 2022. Február 25.
 
Találkozunk a felvételin! Várunk Téged is!
 
Kövess minket, hogy ne maradj le semmiről:
 
instagram: @hantosszakkoli
 
facebook: @HantosElemerSzakkollegium