Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

 

 

OTKA 76870 Globalizáció és intézményi változások, Magyarország világgazdasági illeszkedési stratégiái (2009-2013)

Legfontosabb publikációk

Összefoglaló

Mióta világ a világ, a szegénység és a gazdagság-gazdagodás problémája alapvető kérdés a közgazdászok körében. Adam Smith, a szakma legelső nagy alakja, az emberek közötti munkamegosztásban, valamint a szakosodott szereplők közötti versenyben látta a gazdagodás fő forrását. Később rámutattak a megtakarítások, és az azokból finanszírozott beruházások, az oktatás és a technikai haladás jelentőségére. Barro összefüggést mutatott ki a gazdasági növekedés mértéke és a demokratikus berendezkedés valamint a jogállamiság között.

A gazdagodást és fejlődést befolyásoló tényezők közgazdasági irodalmának áttekintése után jóval hosszabb listát állíthatunk össze: a viszonylag jól mérhető elemektől kezdve az absztrakt kulturális sajátosságokig soktucatnyi tényező bizonyult meghatározónak a fellelhető elemzésekben. Az OTKA pályázat keretében elvégzett kutatásunk célja az volt, hogy valamifajta rendet vágjunk a fejlődési tényezők rengetegében, megmutassuk a közöttük lévő összefüggéseket, és rámutassunk azokra, amelyek különösen fontosak Magyarország számára. Ez utóbbiak felderítése hazánk gazdasági felzárkózásának is kulcsa lehet.

Munkánk első fontos lépése a JKB modell felállítása volt, ami három dimenzióba sorolja a fejlődési tényezőket. A jövőbeli (J) potenciál az általános gazdasági jólét hosszú távon való fenntarthatóságának összetevőit csoportosítja; a külső (K) potenciálba olyan elemek kerültek, amelyek hazánk világpiaci pozícióit és nemzetközi versenyképességét befolyásolják; míg a belső (B) potenciál a hazai szereplők életminőségét pillanatnyilag meghatározó tényezőit tartalmazza. E három potenciál kiegészíti egymást, de fontos látni, hogy átváltás érvényesül közöttük, azaz nem lehet egyszerre mindhármat fő fejlesztési prioritásként megjelölni. A magas bérszínvonal a belső potenciál szempontjából kedvező, a külső potenciál szempontjából pedig hátrányos lehet, és fenyegető a jövőbeli potenciálra nézve, amennyiben túlfogyasztáshoz vezet. Ugyanígy, a természeti erőforrásokkal való bőséges ellátottság a belső és külső potenciálra is jótékonyan hat, viszont olyan pazarláshoz vezethet, ami ismét csak fenyegeti a jövőbeli potenciált.

Második lépésben számszerűsítettük az OECD országok jövőbeli, külső és belső potenciálját a J-, K- és B-indexek segítségével. Az indexeket fejlődési tényezők mérésére használt változók speciális átlagolásával kaptuk, arról pedig, hogy melyik index értékébe melyik összetevő számítson bele, szakértői kérdőív alapján döntöttünk. Az egyes indexek összetevői a következők lettek:     Vállalatok társadalmi felelősségvállalása, Munkakultúra, Energiahatékonyság, Oktatási kiadások mértéke, Lakosság elöregedése, Megújuló erőforrások fejlesztése, Lakosság egészségi állapota, Környezeti fenntarthatóság, Kutatási és fejlesztési kiadások, Kutatás-fejlesztési potenciál, Oktatási rendszer hatékonysága (J-index); Gazdasági nyitottság mértéke, Ország-kockázati besorolás, Pénzügyi szektor stabilitása, Árfolyamstabilitás, árfolyam kiszámíthatósága, Nyelvismeret szintje (K-index); Állami beavatkozás hatékonysága, Társadalmi jólét szintje, Adóterhek mértéke, Nyugdíjrendszer fenntarthatósága, Egy főre jutó jövedelem, Reálnövekedés mértéke, Finanszírozási források hozzáférhetősége, Munkaerőpiac rugalmassága, Foglalkoztatás szintje, Képzett munkaerő hozzáférhetősége (B-index).

Az egyes összetevők értékeit minmax (a standardizáláshoz az adatsor legnagyobb és legkisebb értékeit felhasználó) módszerrel 1-7-es skálára számítottuk át, majd e skálaértékek átlagolásával jutottunk a J-, K- és B-indexekhez. Az indexértékek értelmezése így roppant egyszerűvé válik: minél közelebb kerül egy ország indexértéke a héthez, annál magasabb potenciállal rendelkezik az adott dimenzióban. Magyarország helyzete az indexek alapján kirajzolódó háromdimenziós térképen nem túl bíztató. A külső potenciálban ugyan az erős középmezőnyhöz tartozunk, a jövőbeli és a belső potenciálban viszont a mezőny legvégén kullogunk a 34 tagot számláló OECD országok között.

Látva hazánk nem túl rózsás helyzetét, magától adódik a kérdés, hogy vajon milyen kitörési irányok kínálkoznak. A fejlődési tényezők mérésére összeállított adatbázisunkból e kérdésre is választ kaphatunk. Egész pontosan kétféle választ fogalmazhatunk meg: megnézhetjük egyrészt, hogy a jövőbeli, a külső és a belső potenciálok javítása elsősorban milyen intézkedésekkel érhető el; másrészt feltérképezhetjük, hogy az OECD országok főleg mely területek fejlesztésére koncentráltak, és ezek alapján milyen fejlődési utat választottak.

Az első kérdésre adott válaszunkat a JKB-indexek alapján elvégzett faktoranalízissel támaszthatjuk alá. Az elemzés lényege, hogy nagy számú (jelen esetben kb. 150) változó között képesek vagyunk feltárni az összefüggéseket, és így a megfigyelt változók számát csökkenthetjük. A faktorok alkalmazása lehetőséget ad látens, közvetlenül nem megfigyelhető változók mérésére. A jövőbeli potenciál részindexével szignifikáns összefüggést mutató változókat a Humántőke, a Felelős vállalat és az Oktatási rendszer minősége faktorokba rendeztük. A K-index faktoranalízise során két faktor rajzolódott ki, mégpedig a Nemzeti vonzerő és a Befektetési környezet. Végül a B-indexszel korreláló változók három faktorba tömöríthetők, ezek a Vállalati versenyképesség, a Kormányzati beavatkozás és az Erőforrások hozzáférhetősége. Vagyis a jövőbeli potenciálunkat leginkább az oktatási rendszer és a humántőke fejlesztésével, valamint a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának erősítésével, a külső vonzerőnket a kedvező befektetési környezet megteremtésével, a belső potenciálunkat pedig a kormányzati terhek enyhítésével és a vállalati szféra erősítésével, a finanszírozási háttér megerősítésével fokozhatjuk elsősorban.

Látható, hogy a felsorolt területek jelentős része a társadalmi-politikai környezet függvénye. Az ilyen változókat összefoglaló néven intézményi tényezőknek nevezi a közgazdaságtan. A JKB modellel elvégzett elemzésünk egyik fő megállapítása éppen az, hogy a fejlődésünk kulcsa nem elsősorban a klasszikus, könnyen mérhető gazdasági változókban rejlik (pl. természeti erőforrások vagy tőke), hanem az intézményi tényezőkben. Ez utóbbiakat viszont nehéz egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, mert mélyen gyökereznek az adott ország kultúrájában, hagyományaiban.

Annak megállapítására, hogy milyen fejlődési utak figyelhetők meg az OECD országokban, amiket esetleg Magyarország is mintaként használhat, klaszteranalízist végeztünk. A klaszteranalízis a vizsgálatba bevont adatok alapján homogén, egymáshoz hasonló csoportokba vonja össze a vizsgált országokat. JKB modellünk négy ilyen homogén országcsoportot mutatott ki, amiket négy fejlődési modellnek feleltettünk meg: hagyományos szerkezetű, elavult modell; duális szerkezetű modell (ez jellemzi hazánkat is); nagyvállalati-bürokratikus modell; és humántőkére épülő modell.

Az elavult modellnek nem érdemes nagyobb figyelmet szentelni, mert az ide sorolt országok gazdasága egyébként is átalakításra szorul. A duális szerkezetű modellt a klasszikus megosztottság jellemzi, aminek lényege, hogy a gazdaság külső erőforrásokra támaszkodó része hatékony és nemzetközi viszonylatban is versenyképes, a hazai érdekeltségű szektor viszont hatékonysági problémákkal küzd. Ráadásul a két szektor nem is kapcsolódik szervesen össze, egymás mellett és egymástól legalábbis részben elszigetelten működik, ami a tartós fejlődés egyik legnagyobb akadálya. Az ezt a fejlődési utat választó országok egyrészt eredményeket mutathatnak fel, mert olyan beruházási tőkére, technológiára tehetnek szert, ami országon belül nem áll rendelkezésre. Másrészt viszont kiszolgáltatott helyzetbe is kerülnek, mert a külső szereplőknek való kitettségük miatt a világpiac egy apró rezdülése is mély válságba sodorhatja a gazdaságot. Magyarország a rendszerváltás után a duális szerkezetű modellt követte.

A nagyvállalati-bürokratikus modell országai az erős állami szabályozás eszközeivel olyan biztonsági zónát hoznak létre a hazai nagyvállalatoknak, amelyen belül azok viszonylag hatékonyan és versenyképesen működhetnek. Ez egy alapvetően defenzív gazdaságpolitikai stratégia, mert a hazai vállalatokat és a hazai munkahelyeket állami, protekcionista eszközökkel támogatja meg. Hazánk gazdaságpolitikája érezhetően ebbe az irányba mozdult el az elmúlt években. Sikeressége azonban legalább két fontos összetevőn múlik: egyrészt erős hazai nagyvállalatokat feltételez; másrészt egy olyan hatékony államot, amelyik nem csak a hazai érdekek védelmében erős, hanem képes a korrupciónak és pazarlásnak is útját állni (az OECD országok közül, például, Franciaország, Hollandia vagy Dél-Korea került ebbe a csoportba).

Végül a humántőkére épülő modell a nevét onnan kapta, hogy országai különösen erősek az oktatási rendszer és az emberi tőke minőségében. E sajátosság a gazdasági nyitottságot és a szabad versenyt előnyben részesítő gazdaságpolitikával párosul, ezért a legutolsó modellünk egy offenzív stratégiát testesít meg. Nem az a gazdaságpolitika célja, hogy megóvja a hazai vállalatokat a globális versenytől, hanem éppen ellenkezőleg, a nemzetközi fórumokon is azt az álláspontot képviseli, hogy a vállalatok versenyét korlátozó megoldásokat ki kell küszöbölni. Ezen országok (pl. Dánia, Németország, Egyesült Államok, Svédország) sikereinek alapja az, hogy a modern gazdaságok legszűkösebb, és ezért legértékesebb erőforrásával vannak viszonylag bőségesen ellátva: a képzett munkaerővel. Magyarországról nézve a humántőkére épülő stratégia természetesen vonónak tűnik, megvalósítása viszont csak évtizedes időtávlatban képzelhető el, mert olyan intézményi változásokat igényel, amik csak hosszú távon éreztetik hatásukat (pl. az elemi oktatásban bekövetkező kedvező változás – amit eleve nem lehet pillanatok alatt elérni – gazdasági hatása csak akkor érezhető, ha a diákok felnőnek, és megjelennek a munkaerőpiacon).

Az OECD JKB modell szerinti adatbázisának elemzése tehát képes megmutatni azt, hogy milyen jellegzetes fejlődési utakat választottak a gazdag országok, és azt is, hogy melyek a jellegzetes irányok kulcsfontosságú fejlődési tényezői. Ha az egyes modellek legsikeresebb országait tüzetesen megvizsgáljuk, konkrét példákat is kaphatunk arra, hogy miben lehet és miben érdemes változtatni. A kutatás alapján született Intézményi megoldások, fejlődési modellek című könyvben ezekről a konkrét esetekről is részletesen olvashat az érdeklődő.