Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.
Akkreditáció
Felhasználónév:

Jelszó:

 

A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2016. szeptemberében hatodik alkalommal rendezi meg a Susánszky János Esettanulmány Megoldó Emlékversenyt, melyben egy valós vállalat valós üzleti problémájára kell megoldást adni a résztvevő négy fős csapatoknak.

 

Az idei verseny különlegessége hogy középiskolás diákokat is szeretnénk bevonni ezen problémamegoldó és logikus gondolkodást is igénylő megmérettetésbe.

 

A verseny szeptember hónapban kerül lebonyolításra. Két online fordulót követően a legjobban teljesítő középiskolás csapatok a döntőben mutathatják be javaslataikat az egyetemi oktatókból ill. üzleti szakemberekből álló zsűri előtt.

 

A verseny ütemezése a következő:

2016.09.17

Szombat

16.00

Első feladat beérkezésének határideje

2016.09.19

Hétfő

16.00

Második feladat kiküldése középiskolások számára

2016.09.24

Szombat

16.00

Második feladat beérkezésének határideje

2016.09.26

Hétfő

16.00

Döntőbe (élő fordulóba került középiskolások értesítése)

 

Az első feladatot (letöltés itt), melyet a suveges.gabor@uni-miskolc.hu címre kérnénk elküldeni a megadott határidőig. A négy főből álló középiskolás csapatok a feladat beküldésével jelezhetik részvételi szándékukat (regisztrálhatnak). Kérjük, hogy a középiskola nevét a hallgatók semmilyen megoldásukban ne tüntessék fel, helyette az általuk választott csapatnevet használják, ami szintén nem utalhat a középiskolára.

 

A döntő feladatát 2016.09.25-én csütörtökön 8.00-kor kapják meg a csapatok elektronikus formában. 16 órájuk lesz a hallgatóknak, hogy önállóan elkészítsék megoldásukat. A tanulóknak 15 perces előadással kell készülniük - Power Point vagy Prezi programmal kell készíteni-, és 2016.09.25. 23.59-ig kell elküldeniük a suveges.gabor@uni-miskolc.hu címre.

 

Másnap 8.00-11.00-ig kerül sor a csapatok egyetemi oktatókból ill. vállalati szakemberekből álló zsűri előtt történő prezentálására az egyetem területén. A 15 perces prezentációkat 10 perces kérdések követhetik. A középiskolás csapatok és kísérőik ezt követően meghívást kapnak az egyetemi csapatok 11.00-tól történő döntőjére.

 

Az érdeklődő tanulóknak 2 alkalommal konzultációt, bemutatót szervezünk az egyetem területén, mely a döntő feladatának elkészítésében nyújthat segítséget – nem feltétel a részvétel a versenyen való szereplésnek.

 

2016.09.15

Csütörtök

16.00-18.00

Minta esetoldás az egyetem területén középiskolások számára (bemutató), hogyan kezdjünk hozzá

2016.09.22

Csütörtök

16.00-18.00

Bemutató középiskolásoknak, előadás felépítése, részei

 

A két előadás helszíne: Miskolci Egyetem XX. előadó (A/6 épület)

 

Bízunk benne, hogy a szakmai kihívás mellett a középiskola tanulóinak a pályaválasztási kérdések eldöntésében is segítséget nyújthat versenyünk!

Eseménynaptár